HTML

Zalakaros szállás - Laci apartman

Blogunkban szeretnénk népszerűsíteni Zalakaros városát, Illetve szeretnénk bemutatni a Laci Apartmant.

Friss topikok

Zalakaros: Vízipók fedett élménybirodalom

2013.10.07. 19:31 Laci Apartman

Terjeszkedik a birodalom - Vízipók már fedett térben is

Hadvezérek számára is irigylésre módon és ütemben növekszik a Zalakarosi Fürdő gyermekbirodalma. A terjeszkedés persze a fürdő esetében békés, sőt örömmel fogadott. A fürdő legújabb attrakciójának, Vízipók Csodapók fedett gyermekbirodalmának térhódítását fogadhatta augusztus 8-án kitörő lelkesedéssel a fürdő közönsége.
Terjeszkedik a birodalom - Vízipók már fedett térben is
-         - Olvastuk a fürdő honlapján, hogy hamarosan nyit a fedett gyerekvilág, és örömmel konstatáltuk, hogy éppen a nyaralásunk idejére esik a nyitás. Ma a gyerekek már reggel óta toporogtak, percenként kérdezgetve, hogy „mikor nyitnak már, mikor nyitnak már”. Annak ellenére vártak ilyen türelmetlenül, hogy a strandi Vízipók medencéiben is hihetetlenül jól érezték magukat. De hát a kíváncsiság nagy úr – mondta mosolyogva a mogyoródi Lukács Benjámin édesanyja, aki a kétéves kisfiúval éppen a fedett birodalom játszóházában próbálta ki a jobbnál jobb játékokat.
 
 
 
Az édesanya elárulta: nagyobbik, öt és fél éves fiacskája édesapjával a gyerekszaunát próbálja ki. Számára ugyanis pillanatnyilag ez a legnagyobb vonzerő a gyerekvilágban, lévén, hogy a szaunázás alapvetően amolyan felnőttes elfoglaltság. Így viszont, hogy már a gyerekek számára is elérhető és hőfokát tekintve abszolút biztonságos, szó nem lehetett arról, hogy kipróbálása későbbre tolódjon.
 
 
 
Így volt ezzel a pécsi ikerpár, Viki és János is, akik ugyancsak a szaunában izzadtak, de kipróbálták a sószobát is, melyben a só homokozó volt a legnagyobb élmény a számukra. Nevetve illegették magukat a két helyiség összekötő tér tükrei előtt, melyekben „jobbnál jobb alakban” jelentek meg tükörképeik.
 
 
 
Természetesen a fedett világ legnagyobb élményét a vizes terek adták és adják valószínűleg a jövőben is. Vízipók szó szerint és átvitt értelemben is teljesen behálózott ezzel a birodalommal mindenkit. A medencetér két szintjét összekötő pókhálós hidak, a nagyobb vízmélységű medencetér fölé lógó – sőt mászásra is kiválóan alkalmas – háló igen tetszett a vendégseregnek, nem beszélve a rengeteg játékos elemről, vízágyúkról, gyerekhintákról, csúszdákról, melyekben igencsak bővelkedik a benti részleg, s a kis-, közepes- és nagyobb vízmélységű medencékben minden gyerek talált magának valót.
Modern és tetszetős formájú pihenőtérben nyújtózhatnak a családok egy-egy jól sikerült csobbanás után, és a megújult büfében is jó színvonalú kínálattal, kiszolgálással találkozhatnak.
 
 
-A fedett részleg átadásával a fürdő déli oldalán összefüggő gyermekbirodalom jött létre, melyet a legapróbbaktól a tinédzser korúakig minden gyerek biztonságosan, és minden bizonnyal hatalmas örömmel használhat. Éppen ez volt a célunk: a családosok számára is olyan élményeket kínálni, melyek nemcsak egy, de több napos hasznos, kellemes időtöltést nyújthatnak nekik. A Zalakarosi Fürdő pillanatnyilag a régióban is egyedülálló családbarát szolgáltatásokkal várja a vendégeket. Ráadásul a gyerekekkel érkezőknek most már a rossz idő miatt sem kell aggódniuk, hiszen a fedett részleg erre az esetre is megoldást nyújt – mondta dr. Burján Richárd, a fürdő vezérigazgatója.
 
A Zalakarosi Fürdő legújabb létesítményének megvalósítását nyertes pályázat segítette. A közel 300 millió forintos beruházást hamarosan újabb munkák követik: ősztől a fedett fürdő korszerűsítésébe vág bele a fürdő, így a komplexum minden korosztály kényelmét maximálisan ki tudja szolgálni a jövőben.
 
Forrás: Karosi Krónika
 
 
 

Megnyílt a fedett Vízipók élménybirodalom Zalakaroson

2013.08.09. 13:21

A Karoson fürdőző vendégek egész nap lázban égtek, várták a pillanatot, hogy mikor vehetik birtokba a fürdő legújabb létesítményét. Pillanatok alatt benépesült Vízipók fedett mesevilága, rengeteg gyerek és szülő csodálta és próbálgatta a vadonatúj játékokat.

Esik? Nem gond! Bent is vár rád Vízipók!

Próbaüzemmel megkezdte működését a strandról már jól ismert Vízipók-Csodapók fedett gyermekvilág.

A plafont pókháló kötelek díszítik, a rusztikus kialakítás pedig Vízipók ódon barlangját hivatott megidézni. Egyik medencéből a másikba épített szigetekről és azon átívelő hidakon keresztül lehet átjutni. A legkisebbeknek kialakított vizes játszótéren olyan alacsony a vízszint, hogy a tipegő babákat is bátran be lehet engedni, hogy kedvükre pancsolhassanak.

A rózsaszín virág alakú vízi hinta rögtön a picik kedvence lett, a nagyobbakat pedig három különböző nehézségi fokozatú csúszda, vízágyúk, mászókötelek ejtették rabul. A vizes élmények mellett 40-50 fokra felfűtött családi szauna várja a vendégeket, ami azért is különleges, mert a gyerekek és a szülők együtt tudják élvezni a szaunázás élményét. Ugyanitt sókamra, só homokozó, és egy felnőtt szauna is helyet kapott.

Az emeleti részen biztonságos, csúszásmentes száraz játszótér várja a gyerekeket.

Mindkét szinten tágas pihenőteret alakítottak ki, új bútorzattal, mi több még egy akvárium is helyet kapott a vadonatúj pihenő zónában. Aki pedig megéhezett, az emeleten csak néhány lépést kell megtennie a vadonatúj családi étteremig.

Szemmel láthatóan igen nagy sikert aratott már az első órákban a fedett Vízipók gyermekvilág. Így már Zalakaroson a rossz idő sem ronthatja el a nyaralást. A dél-zalai fürdőváros közvetlen autópálya lehajtóval rendelkezik, kényelmesen elérhető a mind a Balaton-partról mind a fővárosból.

A Balaton régió családi fürdője mostantól télen-nyáron, esőben és napsütésben a népszerű Vízipók gyermekstrand mellett vadonatúj fedett térben kialakított gyermek élménybirodalommal, játékokkal, vetélkedőkkel, fitness programokkal várja a családokat.

Mit kínál a fedett Vízipók gyermekbirodalom?

  • Kétszintes gyermekbirodalom
  • Függőhidak
  • Csúszdák
  • Vízi attrakciók
  • Mászókötelek
  • Családi szauna
  • Só-homokozó
  • Hempergő játszóház
  • Junior játszózóna
  • Baba-mama szoba
  • Tágas pihenőterek

A fedett gyermekvilág a Családi wellness szolgáltatások fejlesztése a Gránit Gyógy-és Termálfürdőben a Nyugat-Dunántúli Operatív Program NYDOP.2.1.1/F-12-2012-0004 pályázat keretében, a projekt első ütemében valósult meg. A pályázathoz kötődő beruházás összértéke közel 600 MFt, melyből a fedett gyermekvilág több mint 300 MFt-ból valósult meg.

Forrás: Termálfürdő.net   

 
 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Vizipók csodapók világa a zalakarosi fedett fürdőben

 

 

Azzal, hogy a közel egy hónapos próbaüzem után vasárnap hivatalosan is átadták a fedett fürdő új létesítményét, most már igazi családi kikapcsolódást kínál Zalakaros. A gyermek vízi világ, melyet a korábban kevésbé kihasznált uszoda helyén alakított ki a Gránit Gyógy- és Termálfürdő, praktikus folytatása volt az egy éve működő szabadtéri Vizipók-csodapók parknak. beleA színes, izgalmas vízi játékokkal felszerelt, elsősorban a pancsoló bébiknek és 6-7 éves gyermekeknek készült fantasztikus formákkal, trükkökkel teli fürdő kialakítása közel 600 millió nettó forintba került, a saját forrást és a hitelt 220 millió forintnyi, a Nyugat- Dunántúli Operatív programból nyert forrás egészítette ki. A megnyitón elhangzott: az elmúlt évtizedben több mint 21 millió látogatót fogadó Zalakaros mára az ország 10 legkeresettebb turisztikai célállomása között van, s népszerűségét annak is köszönheti, hogy folyamatosan lépést tudott tartani az igényekkel. Már nem csak gyógyvizéről híres, de arról is, hogy a pihenni, kikapcsolódni vágyók – gyermekeikkel együtt – jól érezhetik itt magukat. A Zalakaros nyújtotta lehetőségek felkeltették a magyar élsport képviselőinek figyelmét is. Elhangzott: a Magyar Olimpiai Bizottság leendő háttér városként számol a dél-zalai településsel.

Forrás: www.8800.hu

1 komment

Címkék: Zalakaros Vízipók Élménybirodalom Fedett furő Vízi kalandpark

XVI. Zalakarosi Bornapok és Szállás Akció!

2013.08.01. 11:05 Laci Apartman

zalakaros_szallas_akcio_1375347140.jpg_960x600

XVI. Zalakarosi Bornapok *** SZÁLLÁS AKCIÓ ***

Helyszín: Zalakaros, Rendezvénytér
Időpont: 2013-08-08 - 2013-08-11


 Augusztus 8. /csütörtök/
16:30 - 20:30 Gyermek animáció
17:00: Rendezvény megnyitása
           Borlovagok felvonulása
           Város bora cím átadása
18:00: Zalakarosi Dalárda és Vegyeskar fellépése
18:20: Karos Táncegyüttes fellépése
20:00: Neoton Família élőkoncert (Dísz tér)
19:30 - 24:00 Bál a Casino Együttessel

Augusztus 9. /péntek/
16:30 - 20:30 Gyermek animáció
20:00: Rúzsa Magdi élőkoncert (Dísz tér)
19:00 - 24:00 Bál a Rulett Együttessel

Augusztus 10. /szombat/
08:00: Zalai Borok Útja Rally
           Közúti Tájékozódási Autóverseny
16:30 - 20:30 Gyermek animáció
20:00: Mobilmánia élőkoncert (Dísz tér)
19:00 – 24:00 Bál a Fúzió Együttessel

Augusztus 11. /vasárnap/
16:30 - 20:30 Gyermek animáció
19:00: Brass Show fúvósok
19:00 - 24:00 Bál a Helios Együttessel
 
 
A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk!
Szervező: Zalakarosi Turisztikai Nonprofit Kft.
+36 93 340 421
 
 
Ha felkeltettük érdeklődését és szeretne a rendezvényen részt venni, akkor kérjük látogassa meg a http://zalakaroslaciapartman.ewk.hu weboldalunkat, ahol Zalakarosi szállást foglalhat. Ne habozzon, most foglaljon, hogy le ne maradjon. Tekintse meg frissülő akcióinkat is, hogy jól járjon!
 
Copyright © Laci apartman

Szólj hozzá!

Címkék: program

Zalakaros program 2013

2013.06.07. 16:05 Laci Apartman

http://zalakaroslaciapartman.ewk.hu/programok---latnivalok

 

Rendezvények, látnivalók és programok Zalakaroson 2013-ban

 

 

2013. június 22.
Szent Iván éji varázslatok
Helyszín: Zalakaros, Bodahegyi út
Programok: kézműves és kirakodó vásár, kreatív foglalkozások, musical műsor, tűzzsonglőr bemutató, Szent Iván éjszakai kirándulás tábortűzzel és fáklyás felvonulással Zalamerenyére

2013. június 23.
Karos Kis-Balaton kerékpártúra  /
Merida Tour de Zalakaros kerékpárverseny

10 órától a zalakarosi főttéről indulva, kis forgalmú utakon kalandozunk a Zalai-dombság meseszép tájain

2013. június 29.
II. Zalakarosi Harmonika Est
Helszín: Zalakaros, Rendezvénytér

2013.július 5-6.
Copacabana Caros
Helyszín: Zalakaros - Rendezvénytér
Július 5-én Péntek esti láz Zalakaroson, közreműködik: Katus Attila, Molnár Andrea, Cseh Szakál Tibor és Szilveszter gazda
Július 6-án napközben Cola Cola strandparty, este Salsaparty, 20:00 órától Ocho Macho élőkoncert - Mert jó nekem Zalakaroson

2013. július 12 -13.
Bor és gasztronómiai hétvége
Helyszín: Zalakaros - Rendezvénytér
Programok: Zalakarosi Dalárda, Néptáncosok bemutatója, Főzőverseny és ételkóstoló (Zalai ételek), Főzőverseny eredményhirdetés, Bordalok, esténként bál

2013. július 19- 20.
Zalakaros Város Napjai
Helyszín: Zalakaros - Rendezvénytér
Programok: Város napi ünnepség a Kertmoziban, nagyrécsei Ritmuskórus, esténként bál a Casino- , a Start- és a Helios zenekarokkal,
Július 20-án Mystery Gang élőkoncert, Tűzijáték
Július 21-én Kávészünet élőkoncert

2013. július. 26-27.
Kannavirág napok
Helyszín: Zalakaros - Rendezvénytér
Kannavirág királynő választás: jelöltek bikinis felvonulása, Kannavirág királynő megválasztása és a királynő első tánca

2013. augusztus 2-3.
Hungaricum Fesztivál
Helyszín: Zalakaros - Rendezvénytér
Magyar állatfajok és kutyák bemutatója, Zalakarosi Dalárda, néptáncosok, csikós bemutató, magyar zene, esténként bál

2013. augusztus 8-11.
Zalakarosi bornapok
Helyszín: Zalakaros - Rendezvénytér
Programok: gyermek animáció,  borlovagok felvonulása – „Város bora” cím átadása, Zalakarosi Dalárda és Vegyeskar fellépése, Karos Táncegyüttes fellépése, esténként bál a Casino- , a Start- és a Helios zenekarokkal, Brass Show fúvósok
2013.augusztus 08. (csütörtök) 20:00: Neoton Família élőkoncert
2013. augusztus 09. (péntek) 20:00: Rúzsa Magdi élőkoncert
2013. augusztus 10. (szombat) 20:00: Mobilmánia élőkoncert

2013. augusztus 16-20.
Utcafesztivál
Helyszín: Zalakaros - Rendezvénytér
Utcazenészek minden nap
Július 18-án Tűzijáték

2013. szeptember 14.
Szüreti szőlőkapkodó
Helyszín: Zalakaros - Rendezvénytér
Kézművesek és borházak bemutatója, Szüreti felvonulás, közben fellép: Bottal Fogó táncegyüttes, Zöld Ág Táncegyüttes, Dalárda, este a Fúzió együttes bálja

2013. október 25-31.
"Tök jó Zalakaroson"
Helyszín: Zalakarosi Fürdő előtti tér

2013. november 8-9.
Liba Galiba - Márton nap
Helyszín: Zalakarosi Fürdő előtti tér

2013. november 30.
Adventi hétvége
Helyszín: Zalakarosi Fürdő előtti tér

2013. december 7.
Adventi hétvége
Helyszín: Zalakarosi Fürdő előtti tér

2013. december 27-31.
Csillagvarázs Zalakaroson
Helyszín: Zalakarosi Fürdő előtti tér

Állandó programok Zalakaroson

 

Segway túrák Zalakaroson
Egy különleges közlekedési egyközzel nyílik lehetőség Zalakaros azon részeinek megismerése is, amelyeken még a zalakarosiak sem minden nap járnak. A túra része a város bejárása kísérővel; barangolás a dimbes-dombos karosi utcákon, parkokon és szőlőültetvényeken. Garantáltan olyan helyekre jut el a túrázó, ahol csodás tájak és panoráma tárul elé.

Nordic Walking  túrák Zalakaroson
Az országos Nordic Walking élménytúra sorozat zalakarosi állomása a Karos Nordic Walking élménytúra, mely lenyűgöző tájakon vezet végig. Az Nordic Walking egy izgalmas sport, ahol a természet és táj szépségeinek megismerése, felfedezése a cél egy speciális eszköz segítségével.

Kerékpáros városnézés Zalakaroson
A sportolás szerelmeseinek lehetősége van kerékpár bérlésre is. Kerékpárral bejárhatók Zalakaros nevezetességei és a környező települések is.

Gyalogos városnézés Zalakaroson
Zalakaros gyalogosan is bebarangolható, és rengeteg ingalmat tartogat. Vendégeinknek egy könnyed sétára illetve a hosszabb túrautak bejárására is lehetőségük nyíilik.

Gránit Gyógy-, Élmény- és Strandfürdő - A Balaton régió családbarát fürdője
A zalakarosi fürdő egész évben három komplex egységgel (gyógyfürdő, élményfürdő és gyógycentrum) várja vendégeit, valamint májustól szeptember végéig egy csolálatos parkban található strandfürdővel  is  kiegészül.A fürdőben minden generáció megtalálja a megfelelő medencét, csúszdát, éttermet. 2012-től a Vizipók-Csodapók Gyerekbirodalom is várja a gyermekeket a strandon, 2013-tól pedig további belső fejlesztések valósulnak meg egy zárt gyerekparadicsom és egy új szauna világ létesítésével.

Kertmozi (időszakosan)
A zalakarosi Kertmozi június közepétől augusztus végéig várja a mozirajongókat.

Zalakarosi kilátó
A kilátóból csodálatos panoráma tárul elénk. Jó idő esetén tisztán látható a Kis-Balaton, illetve a Balaton-felvidék. A népi építészeti stílusú kilátó tövében a Kilátó borozó üzemel. A kilátótól kellemes sétautak vezetnek a Parkerdő területén.

S hogy miért érdemes Zalakarost választani?
Mert egyedülálló érték, hogy a város központjában egy alborétum található növénykülönlegességekkel, szépen gondozott sétányokkal és játszóterekkel, megelevenítve ezzel a vidéki nyugalmat. Egy város, ahol a központban is  friss, vidéki levegőt szívhat magába mindenki. Továbbá Zalakaros utcáit és tereit érdekes szobrok, pakok, emlékművek is díszítik. A gasztronómiai élményekre vágyó utazóknak pedig a közel 50 étterem, borozó, kávézó és fagyizó egyikében lehetősége van megkóstolni a helyi specialitásokat és a zalai konyha remekeit is. A finom ételek mellé pedig helyi termelők minőségi borai is fogyaszthatók!

Szólj hozzá!

Címkék: programok szállás apartman zalakaros látnivalók apartmanház proram

Zalakaros és a kitűnő Laci apartman

2013.05.23. 15:43 Laci Apartman

Zalakaros apartman és szállás

 

Zalakaros a nyugalomról és a pihenésről elhíresült város. A turisták kedvenc kikapcsolódási helye az élményfürdő strand és a termálfürdő. A Balaton közelsége miatt is igen népszerű a virágváros, mely rengeteg látnivalóval várja kedves vendégeit. Az igen dimbes-dombos tájegysége miatt, csak úgy vonza a bakancsos turizmus szerelmeseit. Rengeteg sportolási lehetőségre nyílik alkalom legyen az foci, tenisz, lovaglás, kerékpározás, úszás.
Zalakaros látnivalók és programok

 

Eme gyönyörű kis festői városban található a Laci apartman, mely kétszintes és 4db 2+2 fős lakásokból áll. Az apartmanház nagy zárt udvarán lehetőség van gépkocsi beállási lehetőségre, illetve a kert végében tudunk kerti grillezésre és bográcsozásra helyet biztosítani az udvari pavilon mellett. Lakásaink mind külön bejáratúak, és széffel vannak ellátva. A szállás szép kártya elfogadóhely, ezzel is előnyben részesítve a pihenőkártyásokat. Az apartman csak 250 méterre van a híres gyógy és termálfürdőtől, és szinte a centrumban helyezkedik el, mely 100 méterre található. A centrum közelsége ellenére mégis egy csendes kis nyugodt utcában helyezkedik el a Laci apartman, illetve a kis Laci apartmanház. Szobáink igényes és családias berendezéssel vannak ellátva, illetve tv is található az összes nappaliban. Konyháink is teljesen felszereltek edényekkel, evőeszközökkel. Ha Zalakaros vagy az apartman elnyerte tetszését, akkor kérem tekintse meg weboldalunkat, ahol megtalálható a Zalakaros apartman árak és akciók menüpont is. " Jöjjön el hozánk karosra a kiválló laci apartmanba! "


 

 

Szólj hozzá!

Címkék: szállás apartman zalakaros apartmanház laci apartman

süti beállítások módosítása